Akikkel Ön találkozik
Kákonyi András, az Üzletvezető
Feladatom elsősorban az operatív feladatok irányítása, a felszolgálók és a konyhai dolgozók összefogása, és a vendégekkel való kapcsolattartás.
Szeretném, ha ez a hely egy kicsit más lenne, mint a többi vendéglátóhely a városban, és ezért megteszek mindent. Őszinte mosollyal, jóízű ételekkel és finom üdítő és borválasztékkal várjuk a betérő és visszatérő vendégeinket.
2004-től az újonnan nyíló 4*-os Hotel Ramada Budapest éttermében supervisor-ként, majd éttermi igazgatójaként dolgoztam.
A Jardinette Kertvendéglő előtt 3 éven keresztül a Manna Étterem Üzletvezetője voltam.
Novák Anita, a rendezvényes
Nyíregyházán születtem és jártam első iskoláimba, így a Zrínyi Gimnáziumba is.
Miután Szolnokon a Külker Főiskolát elvégeztem, a Hypobank központjában helyezkedtem el, mint vállalati hitelelemző. Sok ügyféllel kerültem kapcsolatba, ez jó tréning volt, de élveztem az elemző munkát is. A Gyes után kerültem a Jardinette-be értékesítési vezetőként, amely új feladat elé állított. Az elmúlt 3 évben sok újítást vezettünk be kezdeményezésemre, úgymint a vasárnapi gyereksarkot, a team-cookingot vagy az esküvőkóstolót. Szeretek a vendégek, a megrendelők fejével gondolkozni és őket jó háziasszonyként vendégül látni. Mindig kihívás az egyes ajánlatkérésekre valami egyedit kitalálni és megpróbálni tényleg különlegeset nyújtani a megrendelőnek. Beszélek németül, olaszul és angolul. Három kisfiam folyamatosan edzésben tart otthon is.
Szentkirályi Szilárd, fizető felszolgáló
2003. nyarán kerültem a Jardinette-be, és a mai napig is kitartok az étterem mellett. Már az első pillanatban „megfogott” az étterem hangulata, a kert és a fények, a vendégekkel való családias bánásmód és Kálmán Úr szakmai szemlélete. Emiatt maradtam itt és ebben hiszek ma is.
Szeretem a kollégáimat, akiket megszoktam, azokat segítem, ha tudom és ki is állok értük!
Főleg angolul és németül beszélek, továbbá beszélem még az olasz, a héber és az orosz nyelvet konyhanyelvi szinten.
Klobusinszky Ádám, felszolgáló
Berényi Dániel, felszolgáló
1988-ban születtem Pest megye egyik csinos külvárosában.
Viszonylag fiatal vagyok a szakmában, de rengeteg dolgot láttam már.
Felszolgálóként sok emberrel lehet találkozni és kapcsolatot teremteni, és ez az amiért ezt a szakmát választottam.
Ha engem szeretnének beazonosítani, keressenek egy középmagas JÓLLAKOTT NAPKÖZIS formájú életvidám embert. Az az embertípus vagyok, aki szereti kipróbálni a különböző ízeket, konyhákat a különlegestől a ritkaságig.
Nyugodtan mondhatom hogy a Jardinette-ben kellemesen lehet kikapcsolódni, és ehhez hozzájárul ez a remek csapat.
A 2010-es évtől erősítem a Jardinette csapatát, és úgy gondolom, hogy ez a kis csapat nagyon erős, jól összefogó, vendég centrikus, és büszke vagyok hogy a tagja lehetek.
Imrefalvi Gábor, felszolgáló
1979-ben születtem „az Angyalok Földjén” Budapesten, később a családommal Kispestre költöztem.
A szüleim is a vendéglátóiparban dolgoztak és ennek hatására választottam én is ezt a pályát, melynek szakmai alapjait a Maglódi úti vendéglátó ipari szakközépiskolában szereztem.
2006-ban házasodtam meg, majd 2008-ban megszületett kisfiam, Dominik.Hobbijaim közé a horgászatot és az autókat sorolnám, azon belül is a kedvencem az a bizonyos 3 betűs bajor márka.
Több étteremben megfordultam, a klasszikus magyaros halászcsárdától az angol pub-ig. A hosszú évek során szerzett tapasztalatokat és tudást itt a Jardinette-ben kamatoztatom egy remek felszolgáló csapattal együtt dolgozva.
És akikkel Ön nem találkozik
(de akik a háttérben Önért szorgoskodnak)
Tóth Sándor, a Séf
Szakmai pályám 1974-ben Szekszárdról indult. Az azóta eltelt években volt alkalmam komoly tapasztalatokat szerezni itthon és a világ több országában egyaránt. A visegrádi Silvanus és a budapesti Novotel mellett többek között dolgozhattam a New York Kávéházban és a Mágnáskertben, majd a közelmúltban az Aquaworld Ramadában is.
Pályafutásom meghatározó eseményének tartom az 1992-es Sevillai Világkiállítást. Több kiváló szakács cím mellett két aranyérmet, négy ezüstérmet és négy bronzérmet szereztem gasztronómiai versenyeken. Dolgozhattam Londonban, Damaszkuszban illetve Finnországban, Franciaországban és Svájcban is.
2010 áprilisától dolgozom a Jardinette étteremben konyhafőnökként. Feladatom a hagyományos magyar konyha és a nemzetközi tapasztalatok ötvözése, a tradicionális magyar ételek modernizálása, azok kiváló minőségének biztosítása egy fiatalos, ütőképes csapattal.
Sipőcz Adrienn (Hugi), szakács
A főzést Édesanyámtól tanultam, de persze némi érzék is kellett hozzá! Nekem az ő főztje jelenti a mércét! Akkor még nem tudtam, hogy a főzéssel kellene foglalkoznom, ezért rossz irányba indultam el. Nővéremnek hála (elsősorban), rátértem a helyes útra...
Egy görög étteremben kezdtem, később Németországban, Steinenben dolgoztam. A Jardinette Kertvendéglőben két éve dolgozom. Számomra a főzés olyan, mint a zene: érezni és élvezni kell!













